Újabb pozíciót kapott Pikóéktól a garázdasággal és kábítószerezéssel vádolt DK-s
- Hír8 Extra

- 2025. márc. 27.
- 1 perc olvasás
Ali Abd El Rahim még decemberben került a hatóságok látókörébe, miután bedrogozva randalírozott egy belvárosi társasházban. A helyi DK elnöke egy időre háttérbe vonult, de most elérkezettnek látták az időt, hogy újra megkínálják őt egy pozícióval.

Ali Abd El Rahimot választották meg a városfejlesztéssel foglalkozó önkormányzati cég, a Rév8 igazgatósági tagjának. A józsefvárosi DK elnöke tavaly került az országos média reflektorfényébe. Előbb azzal, hogy kihívta az elnöki székért Gyurcsány Ferencet, majd azzal hogy a rendőrség eljárást indított ellene.
Ez utóbbi oka az volt, hogy december 3-án hajnalban nem éppen tiszta tudattal randalírozott egy belvárosi társasházban. A rendőrök pedig THC-t, azaz a marihuána egyik hatóanyagát találták meg a szervezetében. Ilyen háttérrel nem is maradt más választása, minthogy azonnal lemondott a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöki pozíciójáról, de azért Pikó fizetési listáján így is fenn tudott maradni: a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságban megtartotta tagságát.
Pikóék mostanra elérkezettnek látták az időt, hogy újabb zsíros állással kínálják meg, méghozzá egyből igazgatósági tagsággal.
De nem ő volt az egyetlen, akit a hatósági ügyei ellenére a józsefvárosiak közpénzéből tartanak el Pikóék. Szarvas Koppány Bendegúz, egykori momentumos képviselőt jogerősen elítélték hivatalos személy elleni erőszakért mégis busás fizetéssel járó pozíciót kapott Pikó Andrástól.
A polgármester ezzel végképp bebizonyította, hogy nem szakmai szempontok mentén választja meg a munkatársait.










