Zárjuk be a szemünket egyetlen percre, és végezzünk el egy hátborzongató gondolatkísérletet

Képzeljük el azt a bizonyos rèmálmot, amikor egy esetleges Tisza-kormány felállása után Bódis Krisztina, a „Csipke Józsika” és a genderaktivizmus lelkes hirdetője besétál a minisztériumba, és ráteszi a kezét a magyar oktatás és családvédelem kormánykerekére.

Mi történne a valóságban? Nos, a józan paraszti ész logikája alapján a rombolás azonnali, módszeres és kíméletlen lenne.

Először az iskolák kapuin dőlne be a káosz. Képzeljétek el, ahogy az unokáitok, gyermekeitek hazajönnek az iskolából, de a táskájukban már nem a hagyományos, biztonságot adó értékeket közvetítő olvasókönyvek lapulnak. A kötelező irodalom helyét átveszi a Csipkejózsika és a hozzá hasonló, életidegen, nyakatekert érzékenyítő mesék garmadája. Az osztálytermek, amelyeknek a tudás és a nyugalom szigeteinek kellene lenniük, pillanatok alatt ideológiai kísérleti laboratóriumokká válnának.

Beindulnának a kötelező érzékenyítő tanórák, ahol a legalapvetőbb biológiai tényeket, a férfi és a nő fogalmát, valamint a hagyományos családmodellt is megkérdőjelezik a gyerekek fejében.

Ha egy társadalomban a legkisebbektől elveszik a természetes kapaszkodókat, ha a szülők kezéből kicsavarják a nevelés jogát, az a nemzet gyökértelenné, szorongóvá és végtelenül sebezhetővé válik. Ez nem egyszerű oktatási reform lenne, hanem a magyar kultúra, a gyermeki ártatlanság és a családok elleni csendes, de annál pusztítóbb merénylet.

De a rémálom itt még nem ér véget. Lépjünk be a minisztérium pénzügyi irodájába! Vajon hogyan bánna egy egész ország kasszakulcsával az az ember, aki civilként a sajtóhírek szerint kétmilliárd forintnyi felzárkóztató támogatást kalapozott össze az ózdi Hétes-telep megmentésére, majd az eredmények és a pénz sorsa a sár és a hallgatás homályába veszett?

A logika vastörvénye itt is kíméletlen: aki egyetlen kerítésen belüli, lokális projekt költségvetésével sem tud átláthatóan elszámolni, miközben a nyomorúság jottányit sem változik, az a nemzeti költségvetést is pillanatok alatt egy feneketlen kúttá változtatná. Képzeljétek el, ahogy a magyar családoktól, a roma és vidéki emberektől illetve a valódi rászorulóktól megvont milliárdok hirtelen gyanús, „haladó” NGO-k, álcivil szervezetek és megfoghatatlan érzékenyítő hálózatok zsebében landolnak.

Ez a matematikai pontossággal kiszámítható, egyenes következmény. Ha a rókát tesszük meg a tyúkól őrének, ne lepődjünk meg, ha reggelre csak a véráztatta tollak maradnak.

Egy ilyen kinevezés nem csupán egy rossz politikai döntés lenne. Ez egy egész generáció elméjének gátlástalan átmosását, az iskoláink ideológiai megszállását és a ránk bízott közpénzek eltékozlását jelentené.