Vörös Tamás Jámbornak a Diószegi utcai tüntetésről: azokat az embereket hergelitek, akiknek semmit sem adtatok
- Hír8 Extra

- 2025. jún. 17.
- 1 perc olvasás
Azért szomorú látni, hogy azokat az embereket hergelitek, akiknek semmit sem adtatok eddig. Sem Te, sem Pikó András. Az elmúlt években elfelejtettétek ezeket a lakókat (is) - írta Vörös Tamás fideszes önkormányzati képviselő Jámbor Andrásnak, aki napok óta riogatja a Diószegi utcaiakat.

Vörös Tamás felsorolta a józsefvárosi baloldal mivel kábította az NKE-fejlesztésben érintett bérlőket.
2019-ben azt ígértétek, 1000 lakást utaltok ki. Kiderült, hogy soha nem volt ennyi lakás, pláne nem lakható állapotú.
Aztán azt mondtátok, hogy százával felújítjátok a bérlakásokat. Eddig úgy se jött össze, hogy a nyílászáró cserét, meg a tisztasági festést is oda számoljátok (vicc az egész).
Meg azt vetítettétek, hogy építetek új bérlakásokat. Eddig az eredmény zéró, nulla. Aztán, hogy a lakásügynökség majd segíti az itt élők lakásproblémáit megoldani. Nem jött össze, az egész program marginális, az ötletgazda azóta ki lett rúgva. Bravó!
Utána meg az a mese következett, hogy a Dió30 a Diószegi utca lakóinak készül. Kiderült, hogy filléres kifizetést követően a többséget kvázi utcára tettétek volna. Pont arra készültetek, mint amivel most riogattok.
-írta az önkormányzati képviselő Jámbor Andrásnak.
Vörös Tamás szerint ebből lett elege mindenkinek. Mint mondta: letárgyalták, a Kormány pedig azon dolgozik, hogy minden lakó új vagy újszerű lakást kapjon.
Olyat, amelyet Ti Pikó Andrással egyetlen kerületi rászorulónak sem tudtatok és soha nem is akartatok biztosítani. Nyilván elment a pénz a mikroparkokra, meg az álcivil szervezetekre, amelyek szinte ingyen kapnak helyiségeket.
-fogalmazott Vörös Tamás, aki úgy véli: szégyen amit a baloldal művel, és hamar meg is lesz ennek a böjtje. A Diószegi utcai emberek pontosan látják mi történik, és nem bíznak a baloldali politikusokban, mert számtalanszor becsapták őket is. Becsaptak mindenkit.










