Vietnamiak késeltek Józsefvárosban
- vsomorjai
- 2025. febr. 10.
- 1 perc olvasás
Egy VIII. kerületi étteremnél szólalkoztak össze vietnami állampolgárok. Előkerült a kés is, ami által ketten megsebesültek. A rendőrség hajtóvadászatot indított.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy késelés történt múlt csütörtökön Józsefvárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a hírt. A lapnak azt írták:
2025. február 6-án 16 óra 30 perc körül, Budapest VIII. kerületében egy étteremnél több férfi összeszólalkozott. A vita során két – szintén vietnámi – férfit késsel megsebesítettek. Az egyik férfi súlyos, míg a másik férfi könnyű sérülést szenvedett.
Emberölés kísértlete miatt három vietnami állampolgár ellen adtak ki körözést. Egyiük másnap feladta magát a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban.










