Vajon a Rákóczi utat is csak szóban újítják fel, mint a Nagykörutat?
A főpolgármester bejelentette a Rákóczi út megújítását. Mindezt úgy, hogy eközben a Fővárosi Önkormányzat kasszája jelentős mínuszban van. Karácsony Gergelyék a szolidaritási adót sem tudják befizetni, de még Rákosrendező megvételéhez is milliárdos hitelért utazott a főpolgármester Luxembourgba. Reméljük nem kerül a Nagykörút felújítása sorsára, amelyet évről-évre kampányszerűen előhúznak a kalapból, mégsem lett belőle semmi.

Az V. kerületi önkormányzattal közösen megújítjuk a Kossuth Lajos-Rákóczi utat - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán megjelent videójában.
Mint kifejtette: új, zöld, élhető városi sugárutat fognak létrehozni és ennek előzményeként megemlítette a Tarlós István idején megújult Ferenciek terét, az elődjétől örökölt forrásból felújított Blaha Lujza teret, valamint a zebrákat, amelyek tervei szintén elődje idejében születtek. A kivitelezésről azt mondta, hogy a Kossuth Lajos utca a Belvárosi Önkormányzat, míg a Rákóczi út a Főváros kivitelezésében zajlik majd. Ezzel máris jelentős anyagi terhet levett a saját válláról, hiszen a Kossuth Lajos utca is fővárosi fenntartású, tehát elvileg azt is Budapestnek kellene állnia.

De a csökkentett költség előteremtése is bajos lesz, ugyanis a Főváros jelentős pénzügyi problémákkal küzd. Már a szolidaritási adót sem tudják befizetni, ami miatt Sára Botond főispán a törvényes működés biztosítása érdekében bírósági pert helyezett kilátásba.
Emellett a rákosrendezői szemétkupac megvásárlása is nagy teher a fővárosnak, éppen ennek kapcsán utazott hitel reményében Luxembourgba Karácsony Gergely a napokban.
Azért bízzunk benne, hogy találnak rá forrást és nem jut a Nagykörút sorsára, amely felújítását évről-évre megígéri Karácsony Gergely eddig mégsem történt semmi előrelépés.