Tönkrement a tüdőm, megvárják míg meghalok? – mondta a vizes lakásban elhelyezett nő Pikónak
- Hír8 Extra

- 2024. nov. 22.
- 2 perc olvasás
Áldatlan állapotok között tengeti életét az a nő, akit vizes, sötét, poloskás bérlakásban helyeztek el. „Ez az élethez való jog?” – vágta a polgármester fejéhez a kétségbeesett asszony a kerületi közmeghallgatáson. Az ügyet felkaroló Kecskeméti László önkormányzati képviselő szerint a hölgy konkrétan életveszélyben van, és már hónapok óta kérik az önkormányzatot, hogy oldják meg a problémát, de folyamatosan elodázó válaszokat kapnak.

Kétségbeesett bérlő szólalt fel csütörtök este a józsefvárosi közmeghallgatáson. Mint mondta: egy vizes, sötét lakást kapott, amit toldoznak, foltoznak mégis élhetetlen. – Tönkrement a tüdőm, szagoltam a szennyvizet, mert elöntötte a lakást, amit rendre elárasztanak a poloskák. Megvárják míg meghalok és üres lesz megint a lakás? – szegezte a kérdést Pikó Andrásnak, kérve, hogy méltó körülmények között helyezzék el.

A hölgy mivel egyedül nem boldogult Kecskeméti László önkormányzati képviselő segítségét kérte. – Júliusban keresett meg először a kálváriájával – mondta Kecskeméti László a helyszínen.

Kifejtette: többször jártak együtt az önkormányzat nyakára, írásban is kérték a segítséget, de semmitmondó, elodázó válaszokat kaptak.
„Olyan körülmények között kell élnie, ha nagyobb eső van, feljön a fekália és elönti az egész lakást, ami ráadásul vizesedik. Súlyos légúti betegséggel küzd, könyörgöm segítsenek neki”
– kérte a döntéshozókat a képviselő is.

Az illetékesek ezúttal is csak hebegtek-habogtak. Poloskaírtást ígértek kérvény esetén, ám mint a nő elmondta fél éve vár, hogy kijöjjenek rovart írtani. Emellett minőségi lakáscsere pályázatot javasoltak.
„Félreértésben van az egész önkormányzat, mert a hölgy konkrét életveszélyben van. Ide nem pályázat kell, hanem sűrgősen át kell költöztetni egy olyan lakásba, ami nem életveszélyes rá nézve”
– nyomatékosította Kecskeméti László.
Pikó szerint sokan vannak hasonló helyzetben. Ő is minőségi lakáscsere-pályázatot javasolt. Szerinte többszáz egészségtelen, szigetelés nélküli bérház van a kerületben, amelyek felújítása, egészségessé tétele nem lehetséges. Végül azt ígérte meg fogja vizsgálni az ügyet és ki fog derülni, hogy kell-e lépnie az önkormányzatnak, és ha igen, akkor mit.










