top of page

Taxisok tüntetnek a Karácsony Gergelyék rendeletmódosítása ellen

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 2025. szept. 24.
  • 1 perc olvasás
A fővárosi taxirendelet tervezett módosítása ellen tiltakozó taxisok, akik a kiskörúton keresztül vonultak a Városháza elé, valamint a Hősök teréhez.

Fotó: Mandiner
Fotó: Mandiner

Váczi Norbert, a Fővárosi Taxis Egyesület társelnöke a Városházánál a sajtó képviselőinek elmondta: a szakmai szervezetek csaknem egy éve tárgyalnak a fővárossal. Kérték a taxis tarifák megváltozott gazdasági helyzethez igazítását, azaz tarifaemelést és évenkénti automatikus korrekciót. Kérték továbbá a taxisok létszámának szabályozását, azaz létszámstopot és az illegális személyszállítás felszámolását.


Az érdekvédő elmondta, a Fővárosi Közgyűlés várhatóan szerdán tárgyalja a taxisokra vonatkozó rendelet módosítását, ebben azonban a taxis szervezetek kérései nem szerepelnek, csak a munkafeltételeiket nehezítő rendelkezések, például a pontrendszer szigorítása.



A taxis szervezet a javaslat visszavonását és érdemi tárgyalások megkezdését követeli, amíg ez nem teljesül, demonstrálni fognak - közölte Váczi Norbert.


Hozzátette, hogy a taxisok képviselői személyesen is részt vesznek a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A szervezők tájékoztatása szerint több száz taxi vonult fel a Városháza körüli utcákban és a Hősök terén.

 
 

Hírek

bottom of page