Szentkirályi Alexandra: pontosan tudjuk, hogy Karácsonyék semmit sem tesznek majd Rákosrendező fejlesztéséért
- Hír8 Extra

- 2025. febr. 6.
- 2 perc olvasás
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentette be: az állam tudomásul veszi a Budapesti Közművek Nzrt. elővásárlási jogát Rákosrendezőre azaz, hogy a főváros megveszi a jelenlegi rozsdaövezetet. A főpolgármester győzelmi mámorban ünnepel. Szentkirályi Alexandra, a Budapesti Fidesz frakcióvezetője szerint azonban Budapestnek ez egy óriási veszteség, hiszen ha Karácsony Gergelyen múlik, akkor nem épül ott semmi.

Mivel a társaság minden kötelezettséget vállal, amelyet az arab fejlesztő-beruházó vállalt volna, a kormány az elővásárlási jog gyakorlását tudomásul veszi - jelentette ki Gulyás Gergely a feruár 2-ai Kormányinfón. A területet meg kell tisztítani, erre a befektető a vételár feléig, 25 milliárd forintig vállalt kötelezettséget, mostantól ez a fővárost terheli, ahogy a fejlesztés lehetősége is Budapestet illeti - tette hozzá a miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az eddig a főváros csődközeli állapotát hangsúlyozó Karácsony Gergely főpolgármester Budapest győzelméről beszél, szerinte az épül majd ott, ami az ország jövőjét szolgálja. Arra már nem tért ki, hogy miből tervezik a terület rendezését és fejlesztését megvalósítani.

Szentkirályi Alexandra nem éppen úgy látja a helyzetet mint a főpolgármester. Szerinte Budapest egy óriási veszteséget szenvedett el. A kárt pedig választott vezetői okozták. 5000 milliárdos beruházás, sok ezer munkahely, milliárdos bevételek a városnak – erre mondtak nemet - utalt arra, hogy a területet eredetileg egy arab beruházó vette volna meg, amely jelentős fejlesztéseket tervezett.
Karácsony Gergely és szövetségesei döntöttek, innentől az ő felelősségük, mi lesz Rákosrendezővel. Mi pontosan tudjuk, mi történik majd: semmi. Mint a zsebkendőnyi, soha el nem készült Városháza parkkal - színes képek és mese. Budapest akkor fejlődik, ha a kormány fejleszti
- fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
Bizonyítja a Városliget, a történelmi Várnegyed a Puskás- és Duna Aréna, az Atlétikai Központ - a városkép meghatározó elemei, amik soha nem készültek volna el, ha Karácsonyékon múlott volna - sorolta a politikus, aki szerint most itt az idő, hogy Karácsonyék bizonyítsanak, ám - mint jelezte - mindenki tudja mire számíthatunk.
Emlékezetes Karácsonynak még a zuglói mintaprojektje sem sült el jól. Még kerületi polgármesterként kapott forrást az Európai Bizottságtól egy 25-30 lakásos ökoházra, ám az végül sose épült fel.










