top of page

Szentkirályi Alexandra: megépül a Diákváros Budapesten!

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 2024. nov. 12.
  • 1 perc olvasás
A budapesti Fidesz frakció javaslatával egybecsengően a kormány döntött: Diákváros épül Budapesten – jelentette be Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. Ez 12 ezer új kollégiumi férőhelyet jelent, ami csökkentheti a fővárosi albérletárakat is.

Míg Karácsony Gergely és a fővárosi baloldal semmit nem tesz a lakhatási válság megoldásáért, Szentkirályi Alexandra sikerrel vetette be a lobbierejét a kollégiumi férőhelyek bővítése érdekében.


A budapesti lakhatási válság leginkább azoknak a fiataloknak, diákoknak okoz gondot, akik az egyetemi évek alatt nem jutnak kollégiumhoz. Nekik havonta százezres kiadást jelent a lakhatás miközben még tanulnak – írta a Fidesz budapesti frakcióvezetője a közösségi oldalán.

Hozzátette: Semmittevés és kollégiumok kiárusítása helyett, mi azt mondjuk, hogy a kormányzattal összefogva új és jobb minőségű kollégiumokra van szükség Budapesten.

A kormánynál nyitott ajtókat döngetünk, így a budapesti Fidesz frakció javaslatával egybecsengően a kormány döntött: Diákváros épül Budapesten!

– jelentette be a tárgyalások eredményét.


Eközben Jámbor András saját sikereként állítja be a Diákváros megépítését, holott eddig semmit nem tett az ügyben az emberek hergelésén kívül.


 
 

Hírek

bottom of page