Soron kívül szavaztak meg egy nagyobb összeget Pikóék az alpolgármester kedvenc civil szervezetének
- Hír8 Extra

- 2025. okt. 1.
- 1 perc olvasás
Bár eddig azt hangoztatta Pikó András, hogy a civilek csak pályázaton nyerhetnek pénzt az önkormányzattól, Udvarhelyi Tessza alpolgármester kedvenc szervezetével mégis kivételt tettek. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen 3 millió forintot szavaztak meg a Rosa Parks alapítványnak, amelyet pályázatokon is támogatnak évről évre. A szervezet korábban fent volt a Soros-alapítványok fizetési listáján is.

Szeptember 25-én 3 millió forintot szavazott meg a baloldali többség Udvarhelyi Tessza javaslatára a Rosa Parks Alapítványnak. Az alapítvány egyébként minden évben nyer az önkormányzat civil pályázatán is. 2021 óta összesen 3,3 milliót talicskáztak ki a kerület kasszájából, csak idén 1 millió forintot. A szervezetet korábban a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány támogatási listáján is szerepelt, ám tavaly óta, amikor csökkentette az európai támogatásait a Soros-birodalom, azóta ők is egyre jobban támaszkodnak a baloldali önkormányzatra.

A most megszavazott 3 milliós támogatás szükségességét Udvarhelyi Tessza azzal indokolta, hogy ha ezt nem adnák meg, akkor a szervezetnek el kellene bocsájtania néhány munkatársát.
Egry Attila (Fidesz) frakcióvezető szerint ezen az alapon számos alapítványt lehetne támogatni, ha csak rászorultsági alapot vesszük figyelembe. Ráadásul a Rosa Parks szervezet megítélésének is sokat árthat, ha soron kívül kezeli őket a Pikó-féle városvezetés.










