Romos, düledező házban adnának Pikóék cserelakást az NKE-projektben értintett bérlőknek
- Hír8 Extra

- 2025. okt. 6.
- 2 perc olvasás
Tartósan aládúcolt, düledező házban ajánlgatnak cserelakást Pikó Andrásék a Diószegi utcai bérlőknek. A kínált lakás ráadásul úgy van felújítva, hogy nincsen benne fűtés, nincsenek kapcsolók, a vizesblokkban pedig a bérlők szerint csempe helyett matrica van a falon.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára az állam kisajátított 8 romos állapotban lévő józsefvárosi bérházat egy telket és egy iskolát. A telek és az iskola ellenértékeként a kormány át is utalt 2,7 milliárd forintot az önkormányzatnak. Ebből el lehetett volna kezdeni a bérházak kiürítését is, ám Pikóék ezt több mint egy éven keresztül nem tették meg, így a kormány magához vonta a lakók elhelyezésének feladatát. Pikóék a kudarcuk beismerése helyett kármentésként arról döntöttek, hogy ők bizony mégis megoldják az érintettek lakhatását. De az általános minőségi lakáscserék feltételrendszerénél is rosszabb feltételeket kínálnak az érintett bérlőknek.

Pikó Andrásék a napokban nagy hévvel be is jelentették, hogy elkezdődött a cserelakások mutatása. Sátly Balázs alpolgármester a közösségi oldalán számolt be róla, hogy tartják a szavukat és elkezdték a cserelakások felajánlását.
Az egyik ilyen kiürítendő épület a Dugonics utca 11. Az itt lakóknak azért sürgős a költözés, mert a szomszédos telken építkezés zajlik és attól félnek, hogy annak hatására összedől a ház a fejük felett. Többeknek ajánlgatták a Fecske utca 18. számú házban lévő bérleményt.

Az egyik család el is ment megnézni, ám egészen elképesztő kép fogadta őket a helyszínen.
"Amikor megláttam, mondtam a páromnak, hogy itt valami nagy baj van."
- mondta az egyik bérlő, aki meglepve tapasztalta, hogy a körfolyosó alá van dúcolva, a tető alatti deszkák pedig szét vannak rohadva. Beszéltek egy ott lakóval, aki elmondta, hogy az aládúcolásra azért volt szükség, mert különben összedől az egész ház.

Ennek az épületnek a szomszédságában is zajlik egy építkezés, ami miatt félő, hogy ugyanúgy szétesik, mint az ahol most laknak - tette hozzá. A szomszédos ház falai ráadásul várhatóan leárnyékolja majd azt a kevés fényt is, ami még jelenleg beszűrődik az udvarba.
"Úgy láttuk, hogy a ház rosszabb állapotban van, mint ahonnan kiköltöznénk"
- fogalmazott a bérlő, aki még csak ezután tért rá az ajánlott bérleményre. A földszinti lakásba hat egymásra rakott téglára lépve lehet bejutni, mivel magasabbra tették az ajtót.

Az ablakok szerinte nem lettek kicserélve, csak simán kaptak egy festést. Az ablakon keresztül benézve lehetett látni, hogy a vizesblokkban a csempe helyett azt imitáló matricát ragasztottak, a fűtésrendszer és a kapcsolók pedig hiányoztak.

Azt érdemes tudni, hogy az önkormányzat által szeptember végén elfogadott rendelet szerint a Diószegi utcaiakat nem illeti meg az a jog, mint bármelyik másik józsefvárosit, és csak két lakást mutatnak meg nekik, ha ezeket nem fogadják el, akkor pénzbeni megváltásként az ingaltan forgalmi értékének a 25 százalékát, tehát a negyedét fizetik ki. Megtekintésnek azonban csak az számít, ahová be is tudnak menni, ebben az esetben pedig ez nem történt meg, de ezt a cserelakást a nekünk beszámoló család biztosan nem fogja kérni, hiszen amint mondták cseberből vederbe kerülnének.










