top of page

Pünkösd: a Szentlélek eljövetelének ünnepe

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 2025. jún. 7.
  • 1 perc olvasás
Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd - húsvét és karácsony után - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

Pünkösdkor három fontos eseményre emlékeznek a keresztények: a Szentlélek eljövetelére, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítására és az "egész világra kiterjedő missziós munka" kezdetére.

 

A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus - vagyis egyetemes - és apostoli.

 

A II. vatikáni zsinat (1962–1965) liturgiareformja szerint pünkösd az ötvennapos húsvéti idő ünnepélyes lezárása.

 

Pünkösd vigíliáján, vagyis előestéjén „szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek”.

 
 

Hírek

bottom of page