Pázmány Campus: Az ország legszebb, bárki által látogatható könyvtárát alakítják ki a Károlyi-palotában
- Hír8 Extra

- 2025. jan. 31.
- 2 perc olvasás
Becker Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztési főigazgatója egy interjúban beszélt arról milyen lesz az egykori Magyar Rádió helyére megálmodott Pázmány Campus. Mint mondta: az új campusz minden határos utca felől nyitott lesz, jelentősen növekedni fognak a zöldfelületek, új, a lakosok számára is nyitott könyvtár és étterem is lesz benne.

Terjedelmes interjút adott Becker Pál a Szemlélek magazinnak. Az interjúból kiderül, hogy az egyetem valószínűleg elsorvadt volna, ha Piliscsabán marad. Az oda meghirdetett szakokra töredékannyian jelentkeztek, mint a Pestre szervezett szakokra, ugyanakkor, aki odajárt szép emléklekkel távozott.
A főigazgató kiemelte, hogy nem csak a Pázmány részesül kiemelt állami támogatásban. Kormányzati stratégia, hogy a jól működő egyetemeket támogatják, így az NKE, az ELTE, a református „egyetemváros” kialakítása után örömét fejezte ki, hogy ők is sorra kerültek.

Céljuk, hogy önfenntartó egyetem legyenek, azaz a piaci igényekre reagálva önköltséges képzéseket is indítsanak. Továbbá versenyképesek maradjanak az átalakuló világban, ezért bővíteniük kell a hallgatóknak biztosítható szolgáltatásokat, úgy mint kollégiumi férőhely, sportolási lehetőségek.
A Pollack Mihály téri campusról szólva elmondta, hogy nyitott egyetemet képzeltek el, ennek megfelelően a campus minden határos utcáról megközelíthető lesz. A jelenlegi nulláról huszonöt százalékra növelik a zöldfelületeket, megnyitják a Károlyi-palotában az ország legszebb könyvtárát, ami a lakosok számára is elérhető lesz, csakúgy mint az étterem.

Becker Pál válaszolt az ügyből politikai purparlét és kampánytémát fabrikált önkormányzat álláspontját tükröző kérdésekre is. Mint kifejtette: az önkormányzat leginkább azt szeretné, hogy ott semmilyen egyetem ne épüljön, ami szerinte nem tárgyalási alap. Emellett sok szempontból figyelembe vették a könyék lakóinak a kéréseit, így például nem lesz mélygarázs sem, és a sportpálya sem kerül a felszín alá. A teljes beruházás a módosítások miatt így 17 ezer négyezetméterrel kevesebb lesz. Az önkormányzattal is sínre tudott jutni a kommunikáció. A környező épületek állékonyságával tisztában vannak és fel is készültek minden eshetőségre, a legnagyobb óvatossággal zajlik a problémás részek bontása.










