Pikóék javaslatára megemelték az önkormányzati képviselők bérét
- Hír8 Extra

- 2025. okt. 3.
- 1 perc olvasás
Októbertől havi kétmillió forinttal többe kerülnek a józsefvárosiaknak a kerületi önkormányzati képviselők. A Pikó melletti frakicó javaslatát egyedül a Fidesz nem szavazta meg, de így is elfogadta a baloldali többség.

Még tavaly októberben azzal kezdte második ciklusát Pikó András, hogy brutálisan megemelték a polgármesteri és alpolgármesteri fizetéseket. Decemberben pedig még erre is rátettek egy nagy lapáttal. Pikó így mintegy 3,5 milliót visz haza havonta, három alpolgármestere pedig együtt 9,5 millió forintot.
Most az önkormányzati képviselők béréről is döntöttek. A szeptemberi testületi ülésen Könczöl Dávid (Momentum) és Bihari György (C8) Pikó-párti képviselők javaslatára emelkedett az önkormányzati képviselői, illetve a bizottsági tiszteletdíj is.

A baloldali javaslat szerint az önkormányzati képviselőknek az alapilletménye mintegy havi 50 ezerrel, a bizottsági tagságok függvényében pedig további 80-120 ezerrel nőtt a bére. A tanácsnokok (jelenleg kettő van: Oláh József - Momentum és Erőss Gábor - Párbeszéd) fizetése nőtt a legnagyobb mértékben, ők mintegy 130 ezerrel többet vihetnek haza.

Az előterjesztést az összes baloldali képviselő elfogadta, a fideszes képviselők ellenszavazata nem volt elegendő a javaslat elutasításához.










