Pikó mindent megígért a Diószegi utcaiaknak, mégsem segített rajtuk
- Hír8 Extra

- 2025. jún. 5.
- 2 perc olvasás
Úgy tűnik tudatos politikai játszmát folytat Pikó András, amihez az NKE-fejlesztésben értintett Diószegi utcai lakókat sakkfigurának használja. Szóban mindent megígér nekik, de valós segítséget - cserelakást - nem biztosít számukra.

”Pikó már mindent megígért, de már csak akkor hiszem el, amit mondott, ha benne leszek a másik lakásban, addig csak a Jóistenben hiszek” - mondta néhány hete egy Diószegi utcai lakó az önkormányzat lapjának.
Több mint egy éve már, hogy kiderült a Diószegi Sámuel utca 18., 22., 24., 26., 28. illetve a Korányi Sándor utca 20. illetve a Dugonics utca 11. és a Sárkány utca 1. alatti önkormányzati ingatlanokon bővülne tovább a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az itt lévő házak és a telkek nem ingyen kerülnek az egyetemhez, a kormány busás összeget fizet értük. A Dugonics utcai iskoláért például jóval többet kapott az önkormányzat, mint amennyiért korábban értékesíteni szerette volna.
A bérházakban lakók elhelyezéséről viszont elsődlegesen az önkormányzatnak kell gondoskodni. Pontosabban kellene, ugyanis egy év elteltével senki nem kapott cserelakást. Pikó egy lakossági fórumon le is szögezte, addig senki nem megy sehová, amíg meg nem kapja azt a 13-17 milliárdos irreális összeget, amit számításai szerint kisajtolhat az államtól az ingatlanokért cserébe.
Amikor azt kérdezték a lakók, hogy miért nem kezdődik meg a cserelakások kiosztása, akkor az volt a polgármester válasza, hogy nincs lakás.
Hogy az a 200 felújított bérlakás, amivel eddig dicsekedett a polgármester hová tűnt, arról nem nyilatkozott Pikó András.
Az ügy pikantériája, hogy az érintett házak nagy részével az önkormányzatnak is voltak tervei. Dió2030 néven futott egy kezdetleges állapotban lévő projekt, amely szerint több bérházat felújítottak volna, így ezen forgatókönyv szerint is cserelakást ajánlottak volna a lakóknak. Pikó jobbkeze elkotyogta, nem volt cél, hogy a kiköltöztetettek visszakerüljenek a felújított lakásokba.
Nagyon úgy tűnik, hogy Pikó a politikai játszmáihoz használja a Diószegi utcaiakat, akiket folyamatosan hergel a kormány ellen. A legutóbbi fórumon is kijelentette, hogy a választás előtt nagy balhét akar csapni az ügyből. A Politikai haszonszerzést tehát fontosabbnak tartja a baloldali polgármester a lakóknál, akiket csak sakkfiguraként tologat a tábláján.
Az ügyben felszólalt Ferencz Orsolya, fideszes országgyűlési képviselő is. A közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszélt: ha Pikó nem hajlandó megoldani a lakók elhelyezését, akkor más megoldást keresnek.










