Nemcsak a Diószegi utcai bérlőket, de az összes józsefvárosi lakót hülyének nézi Pikó András
- Hír8 Extra

- 2025. szept. 9.
- 2 perc olvasás
Mivel rosszul áll az időközi választáson induló, polgármesterhez közel álló baloldali jelöltek szénája, Pikó András kétségbeesésében bedobta a csalit és cserelakásokat ajánl az NKE-fejlesztésben érintett Diószegi utcai bérlőknek a szavazatuk reményében. Az itt élők lakhatása egyébként nincs veszélyben, az állam megoldja ezt a kérdést, a polgármester új húzása viszont azt jelentené, hogy két évig biztosan nem lesz nyílt bérlakáspályázat - derült ki egy lakossági fórumon. (VIDEÓ)

A napokban jelentette be Pikó András, hogy mégiscsak ő akarja megoldani az NKE-fejlesztésben érintett házak bérlőinek lakhatását. Ők azok a józsefvárosi emberek, akik évek óta várják, hogy elköltözhessenek a romos állapotú önkormányzati bérleményeikből. Erre akkor keletkezett jó esély, amikor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelezte azon a területen bővítené az intézményét. Az állam tehát kisajátított 8 romos önkormányzati házat, egy iskolát és egy hulladékudvart. Az utóbbi két ingatlanért már ki is fizetett a kormány 2,7 milliárd forintot. Jóval többet, mint amennyiért néhány hónappal korábban dobra akarták verni azokat Pikóék. A lakóházak kiürítéséről az önkormányzatnak kellett volna gondoskodni. Erre volt egy évük, mégsem történt meg egyetlen lakó kiköltöztetése sem. A kormány megelégelte hát a Pikó Andrásék töketlenkedését és júniusban jelezte: átveszik az érintett bérlők lakhatásának rendezését. Mindenki új, vagy teljesen felújított lakást kap majd, és aki ezt nem kéri, annak pénzbeni kártérítést adnak.
Pikóék kezéből kiesett a gyeplő, amire rájött az is, hogy a körzetben szeptember 21-én esedékes időközi választáson induló baloldali jelöltek egyelőre igen gyengén teljesítenek. Mit találtak hát ki? Megpróbálják megvásárolni a Diószegi utcai bérlők szavazatát azzal, hogy az állam ajánlatát beelőzve ők is felajánlanak az érintetteknek cserelakást. Az állításuk szerint saját forrásból. Ezzel a hírrel érkezett Pikó az egyik Diószegi utcai bérházba, ahol azonban belebonyolódott a saját valótlan állításaiba.
Kiderült, hogy azokat a lakásokat, amelyeket most beígér, abból a 2,7 milliárd forintból újítja fel, amit több mint egy éve kapott a kormánytól az iskoláért és a hulladékudvarért. A polgármester először azt mondta, hogy a kapott pénz nem rehabilitációra volt, aztán azt, hogy mégis abból újítja fel a Diószegi utcaiaknak a bérlakásokat. A második valótlan állítás, hogy amíg az érintettek lakhatásának rendezése az önkormányzat térfelén pattogott, addig Pikó András azt mondta, hogy számukra nincs bérlakása az önkormányzatnak. Se felújított, se felújítandó. Most pedig úgy adja elő, mintha eleve így tervezték volna.
Pikó András ráadásul azzal a mézesmázas ígérettel jött a lakókhoz, hogy az önkormányzat hamarabb rendezné a bérlők helyzetét, ám a fórumon kiderült, hogy idén a 160 családból csak 25-nek ajánlanak kiköltözést, ennyi lakást újítanak fel a kormánytól kapott 2,7 milliárdból idén, a többieknek jövőre vagy 2027-ben ajánlanak cserelakást, ami az állami rendezés határideje utánra nyúlik.
Na és itt jön a feketeleves. Pikó Andrásék a remélt választási győzelemért az összes felújításra szánt lakást a Diószegi utcaiakra fordítanák, éppen azoknak, akiknek a lakhatását egyébként is rendezné az állam. Ez a húzásuk azt jelenti, hogy egyetlen nyílt lakáspályázat sem lesz az elkövetkezendő két évben.










