Megszállták a rendőrök az egyik társasházat a II. János Pál pápa téren
- Hír8 Extra

- 2025. júl. 9.
- 1 perc olvasás
Kedden délután hatalmas razziát tartottak a rend őrei az egyik józsefvárosi társasházban. Golyóálló mellényben rohamozták meg az épületet.

A Bors beszámolója szerint kedden fél öt körül mintegy tucatnyi rendőr jelent meg a II. János Pál pápa tér egyik társasháza előtt. Az egyenruhások nem teázni jöttek, feltehetően droggal kapcsolatos akció zajlott. A rend őrei felkészültek minden eshetőségre, ugyanis golyóálló mellényben lepték el az épületet. Ilyen esetekben tartani lehet attól, hogy akiért mennek, az fegyverrel rendelkezik.
Az esetről beszámolt Pálovics Emese önkormányzati képviselő is, aki azt írta a közösségi oldalán, hogy a razzia nem félelmet keltett az itt élőkben, hanem megnyugtató volt.
A II. János Pál pápa tériek számára évek óta az egyik legnagyobb problémát a téren lévő drogfogyasztók és hajléktalanok jelentik. A Pikó András-féle városvezetés pedig nem tesz semmit ez ellen. Sőt, az önkéntesekből álló polgárőröket sem hajlnadó támogatni.










