top of page

Józsefvárosi muzsikusokból áll össze Budapest Cigányzenekara

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 2025. szept. 24.
  • 1 perc olvasás
Radics Béla fővárosi képviselő kezdeményezésére 15 fővel megalakult Budapest Cigányzenekara. A józsefvárosi muzsikusokból álló zenekar be is mutatkozott a Fővárosi Közgyűlésben.


A cigányzenészek mindig is a főváros kulturális életének meghatározó szereplői voltak, emellett aktív közvetítői a magyar népzene és a klasszikus zene határán mozgó, egyedülállóan gazdag hagyománynak - olvasható az előterjesztésben, amit Radics Béla képviselő nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés elé. A tervezet szerint a zenekar Budapest hivatalos eseményein játszana, illetve iskolákban is tartanának edukációs programokat.



A 15 fős zenekar tagjai:


Bóni Lajos, Bóni Gyula, Dani János (Lámpa) – brácsaművészek, Bóni Zsolt, id. Duka Norbert és Vadász Jenő – bőgősök, Budai Gyula – cimbalmos, ifj. Duka Elemér és ifj. Duka Norbert – csellóművészek, Farkas Jenő, Fehér István (ötletgazda, zenekarvezető), ifj. Kállai Kiss Ernő és id. Sárközi Lajos – hegedűművészek, Ökrös László (Jatta) – klarinétművész, valamint Zsiga Ottó menedzser részvételével megalakult a Budapesti Cigányzenekar.


A zenekarból néhányan ízelítőül el is játszottak egy nótát a Fővárosi Közgyűlésnek, amely meg is szavazta a Budapesti Cigányzenekar létrehozását.


Emlékezetes, korábban Józsefvárosnak is volt saját cigányzenekara, ám azt Pikó András feloszlatta és megvonta tőlük a támogatást.

 
 

Hírek

bottom of page