Józsefvárosi fejlesztésekre, karbantartásokra nincs pénze a fővárosnak, Rákosrendezőre van
- Hír8 Extra

- 2025. febr. 11.
- 2 perc olvasás
Mi sem bizonyítja jobban, hogy Karácsony Gergelynek nem számítanak a józsefvárosiak, mint az, hogy a kerületi fejleszétseket rendre elkaszálta, de a fővárosi területek rendbentartására sem fordítanak elegendő összeget. Egyebek mellett az Orczy tér, a Népszínház utca felújítására, kukákra, takarításra nincs pénze a Karácsony Gergely-féle fővárosnak, szemben Rákosrendezővel, mit 50 milliárdért vettek és saját bevallásuk szerint sem lesz ott semmi még évtizedek múlva sem.

Az elmúlt hetek legnagyobb vihart kavart közéleti témája Rákosrendező ügye, amelyet a főváros elővásárlással élve szerez meg az államtól. Karácsonyéknak ezzel a lépéssel sikerült megakadályozniuk azt, hogy arab befektetők rendezzék a területet és beolvasszák azt a város szövetébe.
Szentkirályi Alexandra fővárosi polgármesterek körében tartott sajtótájékoztatót, amin felhozta, hogy a Városháza parkot is öt éve ígérgeti Karácsony Gergely és mégsem lett belőle semmi.
"Az elmúlt napokban viszont örömmel konstatáltuk, hogy a fővárosnak a korábbi kommunikációjával ellentétben mégis vannak forrásai, hiszen ha több mint ötvenmilliárd forintot, majd a terület rendberaksát ki tudja gazdálkodni, akkor jogosak azok a krdések, hogy eddig miért nem volt pénz. Ha mégis van, akkor ötletet is adnánk, hogy mire fordítsa a főpolgáremster úr, mik azok a feladatok, amiket a fővárosi önkormányzatnak el lehetne végezni, annak érdekében, hogy abból a budapestiek is profitáljanak, hogy ez a város sokkal élhetőbb, sokkal közlekedhetőbb, jobban használható legyen, mint amilyen most"
- fogalmazott a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki példaként felhozta a P+R parkolók szükségességét, az útfelújításokat, a Népliget, a K-híd felújítását, a fogaskerekű meghosszabbítását, amelyeket mind várják a budapestiek.

Összedtük mely a kerületben lévő fővárosi feladatokra, projektekre nem volt pénze Karácsony Gergelynek.
az Orczy tér felújítása, amire már 2019-előtt megvoltak a tervek, de a megvalósítást Karácsony Gergely keresztülhúzta
a Somogyi Béla utca felújítása, amit eredetileg a főváros vállalt a Blaha Lujza tér felújításával egyidejűleg. Karácsony Gergely azonban ezt is lehúzta, a kerületiek tiltakozása miatt végül a kerületi önkormányzat csináltatta meg 220 millió forintból.
az Orczy úti zebra kialakítása is fővárosi feladat lett volna, de nem adtak rá pénzt, ezért végül a kerület állta a projektet, amely 81,7 millió forintba került.
Kukák leszerelése: Karácsony Gergelyék költségcsökkentés ürügyén csaknem 3000 kukát szereltek le a fővárosban (Józsefvárosban mintegy 270-et)
a Népszínház utca megújítására pályáztott volna a Józsefvárosi Önkormányzat, ám Karácsony Gergely megszüntette a TÉR_KÖZ elnevezésű köztérmegújítási pályázatot, így ebből sem lett semmi
Takarítás: a fővárosi útvonalakat sok esetben a kerületi önkormányzat kénytelen takarítani, mert a Fővárosi Önkormányzat nem végzi el a feladatot.










