top of page

Juharos Róbert: Nem a veszteségeink határoznak meg minket, hanem az a képességünk, hogy összefogva tovább tudunk lépni

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 2025. jún. 4.
  • 2 perc olvasás
A józsefvárosi jobboldali közösség hagyományosan a Szabó Ervin téren, a Magyar Igazság Kútjánál emlékezett meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából.

Az egybegyűlteket Pálovics Emese önkormányzati képviselő köszöntötte, majd a Himnusz után Juharos Róbert, a Józsefvárosi Fidesz elnöke mondott beszédet.


Juharos Róbert szerint 105 évvel ezelőtt, 1920. július 4-én nemcsak a határokat húztak át Európa térképén, hanem milliók sorsát is új irányba kényszerítettek. Családok szakadtak szét, közösségek kerültek idegen uralom alá, és egy ország vérzett el majdnem egy idegen érdekekért vívott háborúban – tette hozzá. De – folytatta – ezen a napon nemcsak a veszteségekről emlékezünk meg, hanem a megmaradásról, az élni akarásról, az újrakezdésről és mindenekelőtt az összetartozás erejéről.


A Józsefvárosi Fidesz elnöke szerint a történelem megtanította a magyarságot kisebb területen is nagy szívvel élni.

Megtanultunk határok nélkül gondolkodni, mert a nemzet nem földrajzi egység, hanem szellemi és lelki közösség

– fogalmazott.


Juharos Róbert úgy véli, a nemzeti összetartozás napja annak a hitét hirdeti, hogy a magyarság bárhol éljen is a világban, összetartozunk. Nemcsak a közös múltunk köt össze minket, hanem közös felelősségünk is van a jelenben és közös álmunk a jövőről – tette hozzá, kiemelve: ma is fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy ne engedjük el azok kezét, akik más országokban magyar kisebbségként gyakran nehéz körülmények között őrzik a magyar szót, a kultúrát, a hitet.



A helyi Fidesz elnöke beszélt a bajban lévő székelyekről, az árvízi katasztrófa sújtotta Parajdról, Háromszékről.

Mint mondta: a magyar kormány úgy döntött, hogy az ökumenikus segélyszervezet gyűjtési felhívására minden felajánlott forint mellé odatesz még egy forintot. Az RMDSZ-szel folytatjuk a segítségnyújtással kapcsolatos tárgyalásokat, egyetlen magyar sincs egyedül, és minden magyarnak van feladata – tette hozzá.  


Juharos Róbert szerint a mai nap üzenete, hogy történelmünk megtanított bennünket arra, hogy a legnagyobb viharok után is képesek vagyunk újra talpra állni. Nem a veszteségeink határoznak meg minket, hanem az a képességünk együtt összefogva tovább tudunk lépni – hangoztatta, majd Potápi Árpád nemrég elhunyt nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait idézve zárta gondolatait:

„A célunk, hogy a magyar gyermekeket, a magyar embereket az élet minden területén egy hálózat részesévé tegyük annak érdekében, hogy őket összekötő szálak széttéphetetlenek legyenek”.

A Szózat és a Székely Himnusz eléneklését követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés virágait.   

 
 

Hírek

bottom of page