top of page
Keresés

Jogerősen elítélték Szarvas Koppány Bendegúzt, aki még mindig rajta van Pikó András fizetési listáján

  • Szerző képe: HírnyolcExtra
    HírnyolcExtra
  • 2024. okt. 17.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: 2024. okt. 18.

Most már papírja is van róla a Józsefvárosi Momentum elnökének, hogy elítélt bűnöző. Pikó Andrásék azonban továbbra is ragaszkodnak hozzá, pár nappal ezelőtt több százezres fizetéssel járó pozíciót adtak neki.  

Vidám hangulatban érkezett a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvas Koppány Bendegúz október 17-én délelőtt a Fővárosi Törvényszékhez, ahol hat év után pont került ügyére, mely szerint egy 2018-as Kossuth téri tüntetésen Fekete-Győr Andrással egyetemben a rendőröket dobálta füstgránáttal, illetve dulakodott az egyenruhásokkal és könnygázt fújt feléjük.


A lassan törpepárttá zsugorodó momentum szimpatizánsai mellett a helyszínen megjelentek a vádlottakkal szolidalitást vállaló Jámbor András és Csárdi Antal józsefvárosi országgyűlési képviselők is.

Szarvas Koppány utolsó szó jogán tartott beszédét egy viccel indította volna, ám arról ügyvédje lebeszélte. A hallagatóság szórakoztatására szánt szövegében - amelyet papírból olvasott fel – viszont több ízben sértegette az ügyészséget, egyértelmű jelét adva annak, hogy nem számít másra ő maga sem, mint elmarasztaló ítéletre.



 A másodrendű vádlott Fekete-Győr András jobban érezte a helyzet súlyát. Komoly ábrázattal beszélt az ártatlanságáról, ugyanakkor kiemelte, hogy mindent ugyanúgy csinálna, mint ahogyan az hat évvel ezelőtt történt.


 Az ítélethirdetéskor azonban mindezek ellenére mindkét politikus arcára fagyott a mosoly. A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a másodfokú ítéletet, azaz Szarvas Koppány Bendegúzt két év – három évre felfüggesztett –, Fekete-Győr Andrást pedig társtettesként 1 év – két évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, a fellebbezés lehetősége nélkül.



A Százados negyed eddig önkormányzati képviselője, Szarvas Koppány Bendegúz tehát jogerősen is elítélt lett. A politikus a zűrös ügyei miatt ugyan nem indult újra a júniusi választáson, Pikó András azonban nem hagyta őt pozíció és közpénzbevétel nélkül. Az októberi alakuló ülésen polgármesteri javaslatra az önkormányzat gazdálkodási cégének felügyelőbizottsági elnökévé választották.


Szarvas Koppány Bendegúz a Hírnyolc extrának a tárgyalást követően elmondta: értelmezése szerint megtarthatja a felügyelőbizottsági pozícióját ugyanis az ügyészség nem kérte a közügyektől való eltiltást. Nem érzi úgy, hogy méltatlanná vált a közszolgálat ezen formájára, sőt, marad a politikában, a Momentum józsefvárosi elnökeként. Szerinte nem neki, hanem az Orbán kormánynak kellene távoznia a közéletből. A kérdésre, miszerint van-e más tisztsége az önkormányzatban és intézményeiben hezitálva ugyan, de nemmel válaszolt. Mint mondta: tudtával - jelen pillanatban - nincs más pozíciója az önkormányzatnál vagy intézményeinél. Továbbá azt is kifejtette: ha visszamehetne az időben, akkor lényegében ugyanazt csinálná, mint amiért most elítélték.  


A Józsefvárosi Fidesz sem hagyta szó nélkül az ügyet.



Felszólították Pikó Andrást, hogy határolódjon el Szarvas Koppány Bendegúz erőszakos cselekedeteitől és vissza az immár jogerősen elítélt momentumos ex-képviselőt minden önkormányzatot érintő tisztségből, így a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ felügyelőbizottsági elnöki pozíciójából is.

A polgármester ne a józsefvárosiak pénzén tartsa ki a bűnözőnek kimondott baloldali politikusokat!

– fogalmaztak.

 

 
 

Hírek

bottom of page