Fizetett statiszták a kirakatban: A nagy józsefvárosi lájk-csalás leleplezése

Ismerik azt a régi vendéglátós trükköt, amikor az újonnan nyílt, de valójában csapnivalóan főző étterem tulajdonosa felbérel húsz embert, hogy üljenek a kirakat melletti asztaloknál? Az utcán sétáló gyanútlan ember ránéz a tömegre, és azt gondolja: „Hű, ha ennyien vannak, ez biztosan egy fantasztikus hely!” Bemegy, rendel, és csak fizetés után jön rá, hogy átverték: a rántott hús ehetetlen, a vendégek pedig mind fizetett statiszták voltak.

Ha a józan paraszti eszünket használva a számok mögé nézünk, hajszálpontosan ezt a veszélyes, vásári szemfényvesztést látjuk Bódis Krisztina és a Tisza Párt józsefvárosi kampányában is.

Ránézel a jelölt asszony oldalára, és dőlnek a kedvelések. A gyanútlan szemlélőnek úgy tűnhet, mintha az egész kerület mögötte állna. De tegyünk egy próbát! Szánjunk rá két percet, és kattintsunk rá azokra a bizonyos lájkolókra. A döbbenetes valóság az, hogy a tömeg java része egy gigantikus optikai csalódás.

Kik ezek az emberek?

Az ország másik végében élő, a józsefvárosi valóságot hírből sem ismerő profilok. Tömegével gyártott, arc nélküli kamu-fiókok. Sőt, olyan külföldi, egzotikus nevű „rajongók”, akik valószínűleg azt sem tudják, hol van Magyarország a térképen, nemhogy a Teleki tér. De jön a logikus kérdés: miért csinálják ezt? Ha Józsefvárosban csak a józsefvárosi lakcímkártyával rendelkezők szavazhatnak, miért éri meg a Tisza Pártnak és Bódis Krisztinának lájkfarmokkal és importált virtuális tömeggel pumpálni az oldalt?

A válasz a modern pszichológiai manipuláció legveszélyesebb eszközében rejlik: a hamis illúzió megteremtésében. Ezt a jelenséget a szakirodalom a „társadalmi bizonyítás” elvének hívja. A Tisza Párt pontosan tudja, hogy az emberek többsége hajlamos a csordaszellemre. Ha a bizonytalan szavazó azt látja, hogy egy bejegyzést ezrek kedvelnek, önkéntelenül is azt fogja hinni, hogy az a győztes oldal. Nem olvassa el a programot, nem kéri számon a szakmai múltat, csak beáll a sorba, mert a „sokan vannak” érzés hamis biztonságot ad.

Ez nem egyszerű kampányfogás. Ez a választók kőkemény, cinikus átverése.

Bódis Krisztina ezzel a módszerrel egy virtuális délibábot épít a kerület közepén. Azt üzeni: nem a valós teljesítmény számít, hanem az, hogy mekkorára fújjuk a lufit a Facebookon.

De itt kell megkongatni a vészharangot, és megtanítani az embereket a sorok között olvasni. Gondoljunk csak bele a legijesztőbb következménybe! Ha egy politikai formáció már az ellenzéki kampányában, a hatalom kapujában is a megtévesztésre, a trükközésre és a hamisított számokra építi a stratégiáját... vajon mit fognak csinálni, ha valódi hatalmat, igazi közpénzt és döntési jogot kapnak a kezükbe? Aki a kedveléseket hamisítja, az a valóságot is hamisítani fogja.

Ideje átkeretezni a történetet.

A politika nem egy virtuális valóságshow, ahol lájkfarmokon lehet megvenni a hitelességet. Józsefváros problémáit – a köztisztaságot, a biztonságot, az omladozó bérházakat – nem lehet thaiföldi vagy borsodi kamuprofilok kattintásaival megoldani. Ide valódi, kézzelfogható munka kell.

Tanítsuk meg a környezetünkben élőket gondolkodni! Mutassuk meg nekik a trükköt, és rántsuk le a leplet a kirakatban ülő fizetett statisztákról. Mert a hazugsággal felépített illúzió lufija előbb-utóbb mindig kipukkan a valóság éles tűjén.

És valódi tű sok van elszórva a nyolcadik és kilencedik kerületben, ugyanis Bódis és elvtársai Baranyi és Pikó, nagy barátai a drogliberalizációnak, ahogy a Csipkjózsika szerzője maga is...