Ferencz Orsolya: Pikó és Jámbor droglobbistái benyújtották a számlát
- Hír8 Extra

- 2025. jún. 2.
- 1 perc olvasás
Ferencz Orsolya szerint Pikó és Jámbor droglobbistái civil szervezeteknek álcázva magukat különböző képzéseket fizettetnek ki a kerülettel, amit a baloldali politikusok végső soron a józsefvárosiak pénzéből fedeznek.

A Józsefvároson elhatalmasodó drogproblémát Pikó András úgy próbál orvosolni, hogy droglobbista szervezeteket ültetett döntő pozícióba. A baloldali polgármester által öt év semmittevés után újjászervezett Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) elnökének Pikó András Sárosi Pétert nevezte ki, aki korábban belövőszobát szeretett volna létrehozni Józsefvárosban. A JKEF-be továbbá meghívták azt a KÉK Pont Alapítványt is, amelyet tűosztogatás miatt tett ki a kerületből 2015-ben az akkori, jobboldali városvezetés.
A JKEF-ben való részvételért természetesen a résztvevők nem kapnak semmilyen javadalmazást, ám Pikó Andrásék mégis megtalálták a módját, hogy megcsapolva az önkormányzatot támogassák a droglobbista szervezeteket. Sárosi alapítványától, a Jogriporter Alapítványtól a polgármesteri kabinet különböző képzéseket rendelt a 650 forint értékben - derült ki egy a képviselő-testület elé bekerült előterjesztésből.
Erre reagált Ferencz Orsolya, aki szerint most kibújt a szög a zsákból. Mint azt a közösségi oldalára feltöltött videóban kifejti: "ezek az álcivil szervezetek különböző képzéseket fizettetnek ki a kerülettel, amit a baloldali politikusok nem saját zsebből, hanem a kerületiek pénzéből fedeznek."
Az országgyűlési képviselő szerint a józsefvárosiak a saját bőrükön tapasztalhatják meg nap mint nap hogy mit "nyertek" a józsefvárosiak ezekkel a droglobbista szervezetekkel.
"Amikor arra mennek haza, hogy berúgták a ház kapuját, amikor a lépcsőházakban vagy a pincelejáróknál boltanak bele a szerhasználókba vagy az általuk ott hagyott drogszemétbe, illetve amikor az utcákon, tereken találkoznak a bódult drogbetegekkel."
- fogalmazott Ferencz Orsolya.
Mint mondta: ezeknek az embereknek segítségre lenne szükségük, de Pikó Andrásék ezt is elvették tőlük, amikor megszüntették az együttműködést az Emberbarát Alapítvánnyal, ahol komplex segítséget kaphattak a szenvedélybetegek.










