Ezer bérlakás is épülhetett volna Rákosrendező árából
- vsomorjai
- 2025. febr. 17.
- 2 perc olvasás
Elkótyavetyélik Karácsonyék azokat az értékes telkeket, ahová önkormányzati bérlakásokat lehetne építeni - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből, amelyben leírják azt is, hogy kiderült: a főváros kasszájában van néhány tízmilliárd forint, ennek felhasználásával pedig néhány száz vagy akár ezer új bérlakást is építhetett volna a következő öt évben. Ehelyett megvette a jelenleg szemétlerakóként funkcionáló Rákosrendező területét, amire saját bevallásuk szerint húsz évig nem épül semmi.

Rövid távon megoldhatta volna a fiatalok lakhatási gondjait Karácsony Gergely főpolgármester, ugyanis a főváros tulajdonában értékes telkek és ingatlanok találhatók, amik alkalmasak lennének önkormányzati bérlakások építésére. Ráadásul erre lett volna pénz is, ha nem vette volna meg a rákosrendezői területet. Karácsony ehelyett évtizedekre eladósította a fővárost, elherdálta a bérlakásokra fordítható összeget, és egy megbukott Fővárosi Lakásügynökséget működtet.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint a főváros vállalta, hogy majd kilencvenmilliárd forintot elkölt Rákosrendezőre, ebből a pénzből Budapest tucatnyi másik rozsdaövezetében is bármikor felépíthetett volna ennyi lakást az elmúlt öt évben, ha hagyja, hogy a kormány megépítse Grand Budapestet, ahol szintén több ezer lakás épült volna a budapestiek számára.
Egy tavalyi közadatigénylésünk alapján az is világossá vált, hogy Karácsony értékes budapesti ingatlanokat dobott piacra, miközben több ingatlan is alkalmas lett volna bérlakások építésére. A főpolgármester ugyanakkor folyamatosan a főváros kivéreztetéséről beszél, miközben több tíz milliárd forintot húzott ki a Budapesti Közművek kasszájából Rákosrendező kockázatos megvásárlására.
A fővárosi vagyonkezelő honlapja szerint üres építési telket kínálnak a III., a XV., a XVII., a XXI. és a XXII. kerületben is. A vagyonkezelő kínálatában tavaly még egy IX. kerületi iskolaépületet is megjelöltek eladásra. A hirdetésben úgy fogalmaznak: méreteiből is fakadóan sokrétű környezetalakítási lehetőségeket biztosít. Tehát a főváros is elismeri: egy sokrétűen hasznosítható ingatlanról van szó, amely közeli metrókapcsolattal is rendelkezik. Az eladásra kínált portfólióban szerepel egy beépítetlen óbudai telek is. Mint írják: a III. kerületi ingatlan Budapest kiemelt kereskedelmi környezetében – az Eurocentertől pár percre, több hiper- és szupermarket, valamint logisztikai telepek szomszédságában – helyezkedik el. Az építési szabályozás szerint a telekre átlagos belmagasságnál ötszintes épület is építhető. Ez a terület tehát a kiváló adottságainak köszönhetően tökéletesen alkalmas lenne fővárosi bérlakások építésére. Mivel a telek adott, bontást és rekultivációt nem kell elvégezni rajta, öt éven belül akár ötven bérlakást is felépíthetnének itt, ezzel csökkentve a fővárosi lakhatási válságot. Ehelyett a főváros piacra dobta több másik hasonló üres ingatlannal együtt.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.










