top of page

Elképesztő siker: minden idők legjobb európai karácsonyi vására lett a budapesti

  • vsomorjai
  • 2024. nov. 29.
  • 1 perc olvasás
2024-ben nem indult Európa legjobb karácsonyi vásárainak versenyén az Advent bazilika, ám példátlan elismerésben részesült: minden idők legjobb európai karácsonyi vásárának választották - írja a Magyar Nemzet, kiemelve hogy soha korábban egyetlen európai karácsonyi vásár sem érdemelte még ki ezt a rangos elismerést, amelyet most először és egyedüliként a budapesti Szent István-bazilika előtt rendezett eseménynek ítéltek.

Az Advent bazilika 2023-ban egyszer már bravúrral elért sikert hozott a magyaroknak azzal, hogy negyedszerre is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották a European Best Destination online szavazásán. Akkor minden idők legtöbb szavazatával többek között London, Bécs, Brüsszel és Prága rendezvényeit előzte meg a versenyen.


Az eredmény példa nélküli volt az európai karácsonyi vásárok történetében: soha korábban egyetlen ünnepi rendezvénynek sem sikerült négyszer elhódítani a rangos elismerést, amit az Advent bazilika ráadásul a 2019-es első helyezés után 2021-óta zsinórban harmadszor, folyamatosan kiérdemelt.


Idén az Advent bazilika nem indult a karácsonyi vásárok versenyében, de a 2023-as történelmi siker után egy évvel az amerikai Forbes online felületén bejelentették, hogy az Európa legszebb karácsonyi vásárai között zajló 15 éves versenyt szervező European Best Destination utazási portál szakemberei a legrangosabb díjjal ismerik el az Advent bazilikát,


ezzel végérvényesen az európai mezőny fölé helyezve a magyar rendezvényt.

Minden idők legjobb európai karácsonyi vására megújult térelrendezéssel és számos újdonsággal várja a látogatókat: idén új karácsonyfa érkezett a vásárba és grandiózus karácsonyi ékszerként pompázó fényháló díszíti a teret.



 
 

Hírek

bottom of page