Drágább lesz a piacozás a Teleki téren
- Hír8 Extra

- 2025. márc. 5.
- 2 perc olvasás
Szúrta a szemét Pikó Andráséknak, hogy az elődeik idejében épült Új Teleki téri Piacon a megnyitás óta, azaz 2014-től nem növekedett az árusok bérleti díja, így gyorsan megemelték ezt is. Az alpolgármesteri javaslatban szerepel, hogy amennyiben ezt a bérlők nem fogadják el, az önkormányzat felmondja a szerződésüket.

Megemelik a piaci árusok bérleti díját és a kofák asztalpénzét, továbbá új tételként bevezetik az üzemeltetési költséget, emellett növelik az árusok, az áruszállítók és a vásárlók parkolási költségeit, a saját maguk számára, azaz az önkormányzati dolgozóknak ezzel szemben csökkentik a parkolási terheit - egyebek mellett erről is döntött a baloldali többség a legutóbbi képviselő-testületi ülésen.
A piaci árusok havi bérleti díja 500-700 forinttal növekszik négyzetméterenként attól függően, hogy mit árulnak. Erre rárakódik az üzemeltetési költség, amelyből a létesítmény takarítását, őrzését, karbantartását, stb. kívánják fedezni. Ennek díja további 500 forint/hó/m2. A kofák, őstermelők asztalpénze havi 3000 forinttal nő, a karácsonyfaárusok napidíja 1270 forintra nő négyzetméterenként. Ennyivel azonban nem ússzák meg a kereskedők: a parkolási díjuk, havi 1000 forinttal emelkedik, de növekszik az áruszállítók és a vásárlók számára is a parkolás ára a Szerdahelyi utcai önkormányzati telken. Amennyiben valamelyik vállalkozás reklámozná is a tevékenyégét, további emelésekkel kell szembenéznie. Ezen a téren is 10-15 ezer forintos emelkedéssel kell kalkulálniuk.
Ha és amennyiben ezeket a változtatásokat nem fogadják el a bérlők, akkor fel is út le is út számukra. Ezt bele is foglalták az előterjesztésbe, amely szó szerint eképpen hangzik:
"amennyiben a fenti díjakat a bérlő nem fogadja el, akkor a szerződés felmondásra kerül"
A döntés eredményeként egy átlagos 20 négyzetméteres ülzethelyiség éves bérleti díja akár félmillió forinttal is több lehet ezután. A kérdés már csak az, hogy ezt mikor és hogyan fogják átterhelni a vásárlókra, mert affelől ne legyen senkinek kétsége, hogy ezt veszteségként benyelik a vállalkozók.
Na de itt még nem ért véget a történet, ugyanis a piac jelenleg sem működik teljes kihasználsággal. Ahogyan azt nap mint nap tapasztalhatjuk, számos üres üzlethelyiség van benne. Ezeket azzal töltenék fel, hogy csökkentik a belépési pénzt. Kérdés, hogy ez eléggé vonzó lesz-e a boltosoknak, akiknek azzal is számolniuk kell, hogy a jövőben - a javaslat szerint - folyamatosan - legalább inflációkövetően emelni fogják a bérleti díjakat.
Az elfogadott javalsat arcátlansága azonban abban nyilvánul meg igazán, hogy a mindezek mellett a saját maguknak a parkolási díjakat csökkentették: a szöveg szerint az önkomrányzat dolgozói számára a gépkocsibeállók bérleti díja 30-35 százalékkal lesz alacsonyabb.
Pikóék az árusok kizisgereléséből 6 millió forintos töbletbevételt remélnek, úgy hogy jelenleg semmi sem idokolja a sarcolást. A kerület 52 milliárd forint felett rendelkezik, azaaz kétszer annyiból gazdálkodnak, mint elődeik. Eddig a lakbéreket, a helyi adókat, a parkolási díjakat emelték meg Pikó Andrásék, de úgy tűnik a sarcolásra vonatkozó ötleteik kifogyhatatlanok.










