Bevallotta Pikó, hogy tervezik a parkolási díjak emelését
- Hír8 Extra

- 2024. nov. 26.
- 2 perc olvasás
Napirenden van a kérdés, döntés még nem született – válaszolta Pikó András annak a férfinak, aki a közmeghallgatáson a parkolási díjak emeléséről érdeklődött. A polgármester ezzel a konkrét válaszadást el tudta kerülni, ám azt is világossá tette, hogy vannak ilyen terveik.

Bár az önkormányzat lapja próbálta cáfolni, hogy a kerület a parkolási díjak emelését fontolgatja, mára világossá vált, hogy ez nem fedi a valóságot. A közmeghallgatáson beismerték, hogy vannak erre vonatkozó tervei Józsefváros baloldali vezetésének, igaz nem 2025-re, hiszen arról már lekéstek, hanem 2026-ra vonatkozólag.
Nem várt helyről, egy lelkes támogatójától kapta Pikó a kínos kérdést, miszerint tervezik-e a nagyobb autókra a magasabb parkolási díj bevezetését 2026-ra. Ahogyan Rádai Dániel alpolgármester, úgy Pikó András is próbált homályosan fogalmazni, de teljesen elfedni nem tudták a terveiket. Egy kerület – Terézváros – már bevezette, amivel lépéskényszerbe kerültünk, valamint a főváros is tervezi szabályozni a parkolást, amit megvárunk, hogy kívánnak-e lépni ebben, és folytatjuk a munkát – ecsetelte a polgármester, aki szerint napirenden van a kérdés, de döntés még nem született.
A Fővárosi Közgyűlés teljesen felforgatná a parkolási rendet. Vitézy Dávid és Karácsony Gergely is javaslatokkal készül a szerdai ülésre. Előbbi a tisztán online alapú parkolásfizetést, valamint a kamerákkal történő parkolásellenőrzést szorgalmazza. A főpolgármester pedig amellett, hogy beépítette előterjesztésébe Vitézy ötleteit, további kilenc ponton változtatna a jelenlegi rendszeren. Karácsony szeretné, ha a BudapestGo appon is lehetne fizetni a parkolásért, díjkedvezményt nyújtana autósoknak, akik mielőbb kiváltják a lakóhelyük önkormányzatánál a várakozási engedélyt, a Budai Vár területét védett övezetté nyilvánítaná, ahová csak indokolt esetben hajthat autó, a BKK bérleteseknek kedvezményeket adna a P+R parkolókban, a zöldrendszámos autók ingyenes parkolását kivezetné, és újrakötné a parkolási megállapodásokat a kerületi önkormányzatokkal.

Mindezek mellett jelentős sarcolásokat is tartalmaz a főpolgármesteri javaslatcsomag.
Az egyik ilyen, hogy az „A” és „B” parkolási övezetekben, amelybe Józsefváros Múzeum körúttól a Fiumei, valamint az Orczy útig tartó területe is tartozik hétvégeken is kelljen parkolást fizetni. A városi terepjárók jóval magasabb díjat fizessenek, továbbá 35 százalékkal emelné minden autós parkolási díját. Ez utóbbit az inflációval magyarázza és BKK-bérletvásárlással mentesülni lehetne alóla.










