Az MSZP önállóan indul a november 9-ei időközi választáson
- Hír8 Extra

- 2025. szept. 25.
- 1 perc olvasás
Egyre többen szállnak ringbe a Losonci negyed képviseletéért. A Fidesz-KDNP jelöltjét, a rendpárti Pálovics Emesét elsőként gyűjtötte össze az induláshoz szükséges ajánlásokat. A drogbotrányba keveredett Horváth Alexander függetlenként mérkőzik meg a mandátumért, Czeglédy Ádám, a körzet korábbi képviselője pedig az MSZP támogatásával lenne újra képviselő.

Alig ért véget a választás a Kálvária tér és Muzsikus cigányok parkja környékén, máris elindult a kampány a Losonci negyed nagyobbik felét magába foglaló 8. választókerületben. Itt azért tartanak időközi választást, mert a Pikót támogató Horváth Alexander független önkormányzati képviselőről előkerült egy videó, amelyen egy drogozós buliban vesz részt. Horváth Alexander ekkor lemondott a mandátumáról, ám nem sokkal később bejelentette, hogy újraindul a képviselői helyért és azóta meg is jelentek a plakátjai - amelyen Pikó Andrással közösen szerepel - úgy, hogy hivatalosan még nem is jelölt.
A Fidesz-KDNP itt Pálovics Emesét indítja, aki a 9 körzetben 21-én nyert Kozma Lajoshoz hasonlóan rendpárti politikus. Pálovics Emese elsőként gyűjtötte össze az induláshoz szükséges ajánlásokat.
Több mint 30 éve él a kerületben, itt nevelte fel 3 gyermekét és rendet valamint biztonságot szeretne Losonci negyedbe.
A körzet korábbi képviselője, az MSZP-s Czeglédy Ádám szerdán jelentette be, hogy megpróbálja visszaszerezni a környék önkormányzati képviselői helyét. Ezt a szocialista párt helyi szervezete is megerősítette.
Ádám tökéletesen ismeri a környéket, ő volt a Losonci negyed nagy részet magába foglaló választókörzet képviselője 2019-2024 között. A Szigony utcai-lakótelepnek olyan képviselő kell, aki ismeri a körzetet és már bizonyított - írták az MSZP Józsefváros oldalán.
A valasztas.hu adatai szerint rajtuk kívül Knyul Hajnalka - független - igényelt az induláshoz szükséges ajánlóíveket.










