Az egyszülős családok napján hirdették meg a Páratlan Szülő Díj pályázatot
- Hír8 Extra

- 2025. márc. 21.
- 1 perc olvasás
Hatodik alkalommal hirdeti meg a Páratlan Szülő Díj pályázatot az Egyszülős Központ. Több kategóriában is hirdetnek majd győztest.

Több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel ma Magyarországon. Az ő segítségükre jött létre az Egyszülős Központ, amelynek első irodája Józsefvárosban az Üllői úton nyitott meg 7 éve.
Az egyszülős családok száma már meghaladta a 341 000 ezret, és őket ünneplik március 21-én, az egyszülős családok napján - közölte az Egyszülős Központ. Mint írták: ezek különböző élethelyzetekből jönnek létre, például válás vagy elhalálozást követően. Az egyszülős családok 80%-ban az édesanya tölti be a családfő szerepét, de több mint 64 ezer családban az édesapa neveli egyedül a gyermekét. Ezekben a családokban magasabb a sérült gyermeket nevelők aránya, és nagyobb a szegénységi kockázat is.

Az ő segítségükre jött létre az Egyszülős Központ, amely eddig több mint 33 ezer családnak segített nyaralás biztosításával, táboroztatással, élelmiszercsomaggal, tisztítószercsomaggal, laptoppal, lakhatási támogatással - sorolták, hozzátéve: az Egyszülős Központban több tucatnyi szolgáltatással, sokféle adománnyal és számos közösségi programmal segítenek az egyedülálló szülőknek.
Az idei egyszülős családok napján az egyedülálló szülők munkájának elismeréseként hatodszor hirdeti meg az Egyszülős Központ a Páratlan Szülő Díj pályázatát. Az elismerést idén is több kategóriában ítélik oda, a 6. Páratlan Szülő Díj minden kategóriájának nyertesét 145 000 forint pénzdíjjal jutalmazzák.










