top of page

Alig voltak érintett lakók, Pikó és Jámbor az aktivistáit vezényelte ki a Diószegi utcai tüntetésre

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 2025. jún. 15.
  • 2 perc olvasás
Nem a bérlők lakhatási biztonsága, csak a politikai haszonszerzés volt a célja annak a tüntetésnek, amit lakosságinak álcázott Pikó András és Jámbor András. Többen voltak az önkormányzati emberek és a Szikra mozgalmárai mint az érintett lakók.  

Mintegy 70-80-an gyűltek össze vasárnap délután a Diószegi utcában. Az utca páros oldalán, ahová a rögtönzött színpadot is felhúzták olyan 10-15 ember jött össze, ők valóban helyi lakosok voltak, a túloldalon gyülekeztek Pikó és Jámbor támogatói, kivezényelt önkormányzati dolgozók valamint a sajtó munkatársai, és a tiszások, akik a „tömeget” alkották.

Azt már a Hírnyolc extra is megírta, hogy Jámbor és Pikó a Tisza Párthoz közeledik, ez most bizonyossá vált. Úgy tűnik a Tisza Párt is sutba dobta korábbi elveit, miszerint új erőként nem lesznek leszerepelt óellenzéki jelöltjeik. Pláne olyan neokommunisták, mint Jámbor András, aki antifabarát és pedofilbotrányba keveredett.


A rendezvény, amit lakossági szervezésűnek állítottak be valójában a Szikra mozgalom aktivistái és Pikó szatellitszervezete, a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Csoport gründolta össze.


A színpadra először két lakos állt, akik hangsúlyozták nekik mindegy ki, csak oldódjon meg a lakhatásuk. Őket egy lakosnak beállított nő követte, aki már keményen politikai beszédet tartott a baloldal narratívája szerint. Mint utólag kiderült ő már nem is lakik ott, tehát nem érinti a helyiek problémája. Az ő beszéde közben többen be is kiabálták, hogy az önkormányzat felelősségét ne tessék elhallgatni.

A Kétfarkú Kutyapárt képviselőjelöltjét követően Jámbor András mondott beszédet. A szélsőbaloldali országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy ő dühös. Nem évek óta, csak éppen egy éve, amióta kiderült, hogy az NKE hasznosítaná a leromlott állapotú önkormányzati házakat. Szerinte csak azóta problémás az itt élők helyzete. Ugyan hat éve Pikó András a polgármester és ez idő alatt semmit sem javult a lakók helyzete, de az Jámbornak nem volt fontos.

Jámbor továbbá nehezményezi, hogy az állam kivette az önkormányzat kezéből a gyeplőt, igaz azt már nem tette hozzá, hogy ezt az önkormányzat egy évig tartó semmittevése előzte meg. A szélsőbaloldali politikus beszéde emellett tele volt valótlanságokkal és csúsztatásokkal a drámai hatás kedvéért.

Az mindenesetre világossá vált, hogy Jámbor András mérges. Dühös, mert a helyi baloldal kezéből kicsúszott a gyeplő. Nekik már csak az emberek hergelése maradt. De úgy tűnik már erre sem kíváncsiak a sokszor becsapott lakók. Egy ilyen tüntetést is baloldali aktivistákkal kell feltölteni, hogy egyáltalán a sajtóban le tudják adni.

A megoldást jelek szerint a kormány fogja szállítani, és mint azt Ferencz Orsolya is elmondta a közösségi oldalán a lakóknak új vagy felújított lakásokat fognak felajánlani.

 
 

Hírek

bottom of page