A morális kaméleon és a digitális ráncok: Jámbor András hisztije mint politikai performansz

Ismerik azt a jelenséget, amikor a bűvész trükkje nem sikerül, és ahelyett, hogy elnézést kérne, elkezd ordibálni a közönséggel, hogy miért nem nézik elég átszellemülten a bűvészmutatványt?

Pontosan ezt a szánalmas komédiát adja elő Jámbor András legújabb Facebook-bejegyzésében.

Dobjuk le a logikai atombombát, és nézzük meg, hogyan próbál a „szerény képességű” politikai akrobata morális fensőbbséget színlelni, miközben a saját politikai karrierje egyetlen hatalmas, elvtelen pálfordulás-sorozat.

1. A „szolidaritás” mint politikai valuta: A kaméleon könnye

Jámbor András hirtelen felfedezte magában a nőtársai iránti szolidaritást. Gyönyörű. Olyan ez, mint amikor a hivatásos gyújtogató elítéli a meggondolatlanul eldobott csikket.

András, te, aki karriered során többször váltottál politikai platformot, mint amennyiszer egy átlagember gatyát cserél – a szélsőbaltól kezdve a Karácsony-féle langyos vízig, most épp a Tiszáig sodorva –, neked a szolidaritás nem elv, hanem taktika. Te vagy az élő példa arra, hogy az elvtelenség a legjobb politikai túlélési stratégia. Amikor a saját politikai érdeked úgy kívánta, gátlástalanul asszisztáltál a hazaárulások tömegéhez Brüsszelben és Budapesten egyaránt.

Most pedig, hogy a Tisza Párt hátán próbálsz felkapaszkodni, hirtelen fontos lett Bódis Krisztina arca? Ne nevettess!

2. Az AI-para és a logikai bukfenc: Amikor a hazugság fáj

Jámbor András azon háborog, hogy a Fidesz kampányában a mesterséges intelligencia „öregíti meg” Bódis Krisztinát. Uraim és hölgyeim, álljunk meg egy pillanatra! Egy olyan politikai oldalról beszélünk, amelynek lételeme a manipuláció, a tények elferdítése és a gátlástalan hazudozás. Most azonban, hogy a valóság egy kicsit „megöregítve” vág vissza a saját jelöltjükön, hirtelen „nőgyűlöletről” és „undorító képekről” beszélnek.

A logikai bukfenc letaglózó: Ha Bódis Krisztina arca „eltorzul” a képeken, az talán nem az AI hibája, hanem annak a politikai súlynak és képmutatásnak a lenyomata, amit a Tisza Párt és Bódis Krisztina – az ózdi romák kirablója, az aberrációt terjesztő meseíró – magával cipel.

Talán a mesterséges intelligencia nem torzít, hanem csak felerősíti a valóságot, amit Jámborék annyira görcsösen próbálnak eltitkolni.

3. A pszichológiai csapda: Miért most, András?

De miért pont most, és miért pont Ferencz Orsolyának címezve? Ez a legszebb pszichológiai fogás a bejegyzésben. Jámbor András nem vitázni akar. Ő egy csapdát állít. Azt akarja, hogy Ferencz Orsolya:

Vagy hallgasson: Így Jámbor győzelmet hirdethet, mondván, hogy a fideszes nő is elismeri a „gazemberséget”.

Vagy válaszoljon: Bármit is mond, Jámbor azonnal elindíthat egy újabb hisztihullámot, hogy Ferencz Orsolya „nem eléggé szolidáris a nőtársaival”. Ez a klasszikus „ha van sapka, ha nincs sapka” szituáció. Jámbor András nem a nők méltóságáért aggódik. Ő a saját politikai relevanciájáért küzd, és ehhez gátlástalanul felhasználja a nők méltóságát mint politikai fegyvert.

Összegzés

Jámbor András bejegyzése nem vádirat. Ez egy kétségbeesett politikai performansz egy elvtelen kaméleontól, aki érzi, hogy a lila köd oszlik, és a valóság kíméletlenül utoléri őt. Április 12-én a szavazók nem a manipulált képekről, nem a lila ködről, és nem Jámbor András szelektív szolidaritásáról fognak dönteni, hanem a kőkemény, biztonságot adó valóságról.