A momentumos szerint nem is a Pride-ról szól a tiltótörvény, hanem az ő egyszemélyes tüntetéseiről
- Hír8 Extra

- 2025. márc. 19.
- 2 perc olvasás
Annak ellenére, hogy régen rendezték már a tanári béreket, Hermann Györgyben benne ragadt megszokás és hétről-hétre kiáll egymaga a Baross utca és József körút sarkára és követeli az oktatási helyzet javítását. A Pride-felvonulást tiltó törvény tegnapi megszavazásáról most az jutott a momentumos önkormányzati képviselő eszébe, hogy az nem is a Pride-ról szól, hanem az ő Zebraszerdáiról. Úgy látja, hogy valójában azt szeretné ellehetetleníteni a kormány.

A mikropárttá zsugorodott Momentum egyéb témái nem lévén felkarolta az LMBTQ ügyeket. Kedden megszavazta az Országgyűlés, hogy a gyermekek védelmében már nem lehet a nyílt utcán népszerűsíteni a devianciákat még ha azt Pride-felvonulásnak álcázzák, akkor sem. Már a szavazás közben is szokatlan tiltakozási módhoz folyamodtak, füstgyertyákat gyújtottak a Parlamentben. Ez még a saját harcostársaikat is olyannyira megzavarta, hogy az egyik DK-s képviselő ijedtében megszavazta a törvényt. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes viszont szabályosan rosszul lett a füsttől, ahogyan a fideszes Bányai Gábor is.
A Momentum viszont nem elégedett meg ennyivel. Estére tüntetést szerveztek, ami végül hídfoglalásban csúcsosodott ki. Hermann György önkormányzati képviselő azonban annyira a hatása alá került az eseményeknek, hogy még a mai napot is ennek a témának szenteli.
Ő az a képviselő, akit szerda reggelente néhány percig láthatnak a józsefvárosiak a Baross utca és József körút sarkánál lévő zebrán egy táblával a kezében jobb oktatást követelve. Ezt a szokását már 2023-óta űzi, annak ellenére, hogy a pedagógusok helyzete azóta jelentősen javult, már a kezdők bére is meghaladja a félmillió forintot. Ennek folyományaként Hermann György küzdelme okafogyottá vált, ám őt ez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is táblát emeljen a zebrán, még ha hónapok óta egyedül is kell megtennie.
De visszatérve a Pride-ot tiltó törvényre, Hermann György szerint ez valójában nem is az LMBTQ-felvonulást sújtja, hanem az ő Zebraszerdáit.
Úgy véli az ő egyszemélyes Zebraszerda akciói is gyülekezésnek minősülnek.
"Ez a törvény mindannyiunkról szól. Mert ha ma egy közösségtől elveszik a jogot, hogy felvonuljon, olcsó politikai szándékból holnap bárkit elhallgattathatnak."
- fogalmazott bejegyzésében a józsefvárosi momentumos képviselő.










