top of page

A lakbéreket drasztikusan emelő Pikó András is ott volt az olcsóbb lakhatást követelő Lakásmeneten

  • Szerző képe: Hír8 Extra
    Hír8 Extra
  • 1 perccel ezelőtt
  • 1 perc olvasás
Pikó András állítása szerint mélységesen egyetért a 12. Lakásmenet szlogenjével, miszerint "Rohadt drága lakni!". Ezt nyomatékosítva részt is vett a II. János Pál pápa térről induló sétán több olyan baloldali helyi önkormányzati képviselőhöz hasonlóan, akik vele együtt megszavazták, hogy az idei évtől mintegy 35 százalékkal emelkedjen az önkormányzati lakások után fizetendő lakbér.

ree

Az idei lakásmenetet a Szikra Mozgalom szervezte. A szélsőbaloldali társaság önkormányzati képviselője Shakkour Aram felszólalása mellett. Aram egy platóról kürtölte szét a rendezvény idei szlogenjét, miszerint "Rohadt drága lakni".


Azt valamiért nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy ő maga is megszavazta Pikó András és helyettese, Udvarhelyi Tessza előterjesztését ami arra irányult, hogy jelentős mértékben emeljenek a lakbéreken. Az elfogadott javaslat szerint idén 5-35 százalékos lakbéremelést hajtottak végre, a következő évben újabb 30 százalékkal, azt követően pedig az infláció mértékével emelik a bérleti díjakat.



A Lakásmeneten mindezekről nem volt szó. Az emelést megszavazó politikusok közül ott volt Pikó András, Udvarhelyi Tessza, Oláh József, Shakkour Aram, Bihari György és Erőss Gábor is.

Egry Attila (Fidesz) szerint, míg Pikó András és csatlósai sanyargatják a józsefvárosiakat, minden fronton emelve a terheiken (lakbérek, helyi adók, parkolási sarc), addig a kormány a lakásárak letörését tűzte ki célul. A kormány az Otthon Start Program bevezetésével egy egyedülálló lehetőséget kínál azok számára, akik az első otthonuk megteremtésén fáradoznak - írta Egry Attila a közösségi oldalán.

 
 

Hírek

bottom of page