16 éve ment el Cseh Tamás, Józsefváros díszpolgára
- Hír8 Extra

- 2025. aug. 7.
- 2 perc olvasás
2009.augusztus 7-én hunyt el Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, aki életében egy igazi egyéniség volt. Bereményi Gézával remek párost alkottak, zenéjük, dalszövegeik semmivel nem volt összehasonlítható. De Cseh Tamás nem csak zenész volt, hanem egy igazi közösségépítő, közösségteremtő ember.

Cseh Tamás 1943. január 22-én született a Bakáts téren. Gyerekkorának nagy részét Tordason töltötte ott végezte el az általános iskolát, majd 1956-ban családja Budapestre költözött és az érettségit már itt tette le a József Attila Gimnáziumban. Érettségi ajándékként nagyszüleitől egy gitárt kapott, ezen kezdett el zenélni, melynek köszönhetően megalapította első zenekarát is, a Sztereót. Tanult a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskola rajztanári szakán, és a Képzőművészeti Főiskolán is, majd rajzot tanított egy általános iskolában.

1970-ben találkozott Bereményi Gézával, akivel elkezdtek közösen dalokat írni. Zenei pályafutását innentől számíthatjuk. Bereményivel közel 40 évig alkottak együtt, számos nagylemezt, koncertet, színházi előadást köszönhetünk nekik.
Cseh Tamás a nyolcvanas években csatlakozott az éppen megalakuló Katona József Színházhoz, ahol önálló estjeivel lépett fel, de színházi darabokban is játszott.











